9

Speren Silverblade-nek nem okozott gondot beolvadni Európa leggazdagabb emberei, illetve azok képviselői és meghatalmazottjai közé. Jaromar herceg kapcsolatai rövid idő alatt hírt kaptak az aukcióról: a hercegről mindenki tudta, hogy érdeklődik a tünde történelem és kultúra iránt, valamint gyűjti az értékes műtárgyakat, ezért a meghívó szinte házhoz jött, Sperennek nyomoznia sem kellett. Jaromar örömmel ragadta meg a lehetőséget, hogy segítsen Tir Tairngire hercegeinek, és átruházta a meghívót Sperenre azzal a kéréssel, hogy az ő megbízottjaként legyen jelen az árverésen.

Speren Pomoriából Essenbe, a Rajna-Ruhr megaplexumba utazott. El sem tudott volna képzelni élesebb kontrasztot a két hely között. A megaplexum testesítette meg a modern kultúra és társadalom összes negatív vonását a lovag számára. Zsúfolt volt, szennyezett, bűzlött az ipari vegyszerektől és a benzingőztől, valamint az itt élő embertömegek kipárolgásától. Az épületek csúf beton, üveg és acéltömbök voltak, az utakat eltorlaszolta a forgalom, az utcákon nyüzsögtek az emberek, és az árnyakat megtöltötték az emberi és egyéb fajtájú fosztogatók.

A Pomoria békés, nyugodt szigetén tett látogatás után Speren már alig várta, hogy befejezze a munkáját, és maga mögött hagyja a nyüzsgő várost. Nehezen tudta elhinni, hogy Lofwyr, a plexum hivatalosan meg nem választott vezetője hagyja, hogy ilyen állapotok uralkodjanak. De ki tudná megérteni a sárkányok motivációit, különösen ha egy olyan machiavellisztikus példányról van szó, mint a Seader-Krupp vezérigazgatója?

Az aukciót szerencsére sokkal kulturáltabb és civilizáltabb környezetben rendezték meg, mint amilyen a megaplexum nagy része volt. Helsingen Essen egyik legelőkelőbb körzetének számított, és az árverés a nemrég elkészült Altstadt Hotelben kapott helyet, amely megpróbálta megőrizni a régmúlt idők báját és eleganciáját. A hotel a késő tizenkilencedik századi germán stílusban épült; a falakat csigavonalas szalagdíszek és virágminták ékesítették, a padlót perzsaszőnyegek fedték, és a vendégek kívánságait libériás szolgálók lesték. A kellemes otthonosságot árasztó színfalak mögül azonban a szigorú biztonsági intézkedések sem hiányozhattak. Speren kiszúrta az éber biztonsági őröket a hotel alkalmazottai között, de nem kerülték el a figyelmét a gondosan álcázott felderítő és biztonsági berendezések, valamint a mágikus védőkorlátok sem, melyek biztosították a nyugodt, zavartalan beszélgetést, és óvták az épületet az ellenséges mágiától. Az Altstadt vendégei bízhattak a titoktartásban és a diszkrécióban, ami tökéletesen megfelelt a mostani összejövetelre.

Speren az alkalomhoz öltözött. Éjkék, csuklyával ellátott köpenye alá – melynek ballisztikus szövete képes volt megállítani a kisebb kaliberű lövedékeket – hófehér, a nyakánál és a csuklójánál csipkével díszített inget vett fel. Kék, arany levélmintás mellénye harmonizált köpenye színével, az öltözéket pedig fekete nadrág és szintén fekete bőrcipő tette teljessé. Speren a kardját is felkötötte, és ezzel sikerült is magára vonnia a hotel biztonsági embereinek nyugtalan pillantásait. Azonban egy ilyen társaságban az effajta színjáték és cikornya nem számított ritkaságnak, és a lovag nem szándékozott otthon hagyni a fegyverét, amikor ilyen fontos ügyben jár.

Bemutatta a meghívóját az ajtóban álló alkalmazottnak, és belépett a bálterembe, ahol majd az aukciót fogják tartani. A legtöbb meghívott vendég már megérkezett, kisebb csoportokba verődve társalogtak, vagy türelmesen ültek a helyükön és várták az árverés kezdetét. Voltak köztük céges fejesek is, például néhány japán férfi, akik külön csoportot alkottak, és halk hangon beszélgettek. Speren látott egy-két francia arisztokratát is idegenül ható, buggyos bársonyzekében, testhez tapadó, harisnyaszerű nadrágban és madártollakkal díszített kalapban. És természetesen jelen voltak az ősi európai családok ünnepi ruhába öltözött sarjai és képviselői is. A levegő szinte szikrázott a feszültségtől, ahogy a vendégek a teremben sétálva köszöntötték egymást, váltottak néhány formális szót, és várták az esemény kezdetét. Az árverés illegális volta csak tovább fokozta az izgalmakat, sőt, néhányan tulajdonképpen csak ezért voltak jelen.

Speren a maga részéről nem szándékozott licitálni a tárgyért. Bár az úrnője gond nélkül ki tudta volna fizetni érte a kívánt árat, az utasításai egyértelműek voltak. Speren feladata nem csak a műkincs visszaszerzése volt, de azt is ki kellett derítenie, mi történt dr. Goronajjal, akit sehol sem látott a teremben. Úgy döntött, nem avatkozik bele az árverésbe, csak ha feltétlenül szükséges.

Leült az egyik székre mindenkitől távol, tenyerét a térdére helyezte, és elmélyült meditációba kezdett. Összpontosította gondolatait és érezte, ahogy az anyagi világ egyre távolabbra kerül. Szelleme kiszabadult fizikai testéből, és átsiklott az asztrális síkra.

Ahogy számított is rá, a bálteremben csak úgy kavarogtak az érzelmek – elsősorban várakozás és mohóság. A legtöbb vendég durva, sötét aurája éles ellentétben állt a kifinomultság és nemesség légkörével, melyet a külvilág felé árasztottak magukból. Speren saját teste fölött lebegett, amely továbbra is mozdulatlanul, mély transzban ült a széken, és azon elmélkedett, mennyire könnyű felismerni az igazi nemességet, ha valaki rendelkezik a képességgel, és bele tud nézni mások szívébe. Gyorsan körbenézett a helyiségben, de semmi nem keltette fel az érdeklődését. A vendégek némelyike apróbb mágikus tárgyakat tartott magánál, de valószínűleg semmi olyasmit, ami miatt aggódnia kellene.

Speren asztrális alakja láthatatlan szellemként lebegett végig a termen, majd úgy hatolt át a falakon, mintha azok csak füstből lennének. Érezte, hogy közel jár a zsákmányához. A vadászat a végéhez közeledett. Megtorpant a hotel külső védőkorlátjánál, amelyik az épület falait védte az asztrális behatolásoktól. Ami őt érdekelte, az odabent volt.

A bálterem mögötti kis konferenciateremben Speren felfedezett két beszélgető férfit. Az egyik egy sötét bőrű arab volt, rövidre vágott fekete hajjal, apró kecskeszakállal és sötét szemmel, melyből izzó kapzsiság sugárzott. Krémszínű öltönyt viselt vörös díszzsebkendővel – olyan volt, mint egy vérfolt a havon. Speren egy cseppnyi ideges feszültséget olvasott ki az aurájából, melyet csaknem teljesen háttérbe szorított a mindent legyűrő mohóság. Olyan ember volt, akinek a profiton és a profit hajhászásán kívül semmi sem számít – az árnyékvilág feketepiacának igazi nagypályása. Ám Silverblade-et nem nagyon érdekelte.

Beszélgetőtársa azonban rögtön felkeltette az érdeklődését. Magas férfi volt északi vonásokkal, sötétszőke hajjal és dús szakállal. Sűrű szemöldöke és vékony, horgas orra leginkább egy ragadozó madárra hasonlított, amelyik folytonosan prédája után kutat, és bármikor készen áll a lecsapásra. Aurája a nyugalom és az érdektelenség üres maszkja volt, de amikor Speren alaposabban is megvizsgálta, észrevette a mélyén lappangó tüzet. Ez az ember jóval több volt, mint aminek látszott. Erős mágus lehetett, talán még Sperennél is erősebb. A jobb kezében lazán tartott bot komoly mágiát rejtett, valószínűleg gazdája akaratának fókuszaként szolgált. A lovag tudta, hogy ezzel az emberrel vigyáznia kell.

Szerencsére a mágus most nem használta saját képességét az asztrális sík szemmel tartására, így Speren mindkettejük számára láthatatlan maradt.

– Szép teljesítmény ilyen rövid idő alatt – mondta a varázsló elismerően. – Nagyon jó munkát végzett, Rashid. Elismerésem.

Az arab apró biccentéssel vette tudomásul a dicséretet, és az aurája elégedetten felvillant egy pillanatra.

– Köszönöm, Herr Zoller. Ám természetesen nemcsak a halat kifogó horgász képzettsége számít, hanem a csali is. Az áru, amit eladásra kínál, számottevő figyelmet vont magára.

– Igen – felelte Zoller megfontoltan, és botja markolatával megütögette nyitott bal tenyerét. – De remélem, nem túl nagy figyelmet.

– Nem, dehogy – nyugtatta meg Rashid. – A kollégáim és ügyfeleik diszkréciójában teljes mértékben megbízhat. Biztosíthatom róla, hogy az üzletünk híre nem került ki saját köreinkből. Nem lesz semmi probléma.

Zoller aurája olyan keménnyé vált, akár a tekintete.

– Ajánlom is, Rashid. Jobban jár, ha nem lesz. – Néhány hosszú másodpercig fogva tartotta az alacsonyabb férfi tekintetét, aztán elfordult, és tovább játszadozott a botjával. – Mikor kezdünk?

Rashid a bal csuklóján lévő aranyórára pillantott.

– Már csak néhány perc. Mindjárt készen állunk.

– Kitűnő – bólintott Zoller. – Hozom a tárgyat.

Ragyogó, gondolta Speren, amikor Zoller elindult az ajtó felé.

– És mi van a professzorral, aki megtalálta? – kérdezte Rashid, amikor a varázsló már nyúlt az ajtógomb felé. Zoller megállt és visszafordult.

– Hozom őt is. Hitelesítheti a műtárgyat, és ezzel még feljebb srófolhatja az árat.

– És azután?

Zoller aurája ismét elsötétedett.

– Az nem az ön problémája – mondta ridegen. – Csak foglalkozzon a saját dolgával!

– Ahogy kívánja, Herr Zoller – hajolt meg nyájasan az arab. Zoller sarkon fordult, és elhagyta a szobát, Speren asztrális alakja pedig követte. Egy kis szerencsével Zoller egyenesen elvezeti őt a műtárgyhoz és dr. Goronajhoz. Azután amikor elindulnak a bálterem felé, Speren visszatér a testébe, és megteszi a megfelelő lépéseket, hogy mindkettőt biztonságba helyezze a hercege számára.

Zoller végigment a folyosón, és kijutott a hotel előterébe, ahol több lift is sorakozott egymás mellett. A padló fehérrel erezett fekete márványból készült, a falat sötétzöld tapéta fedte, amely tökéletesen kiegészítette a felvonók szalagdíszes mintával ellátott ajtaját keretező sárgaréz léceket. A varázsló türelmetlenül kopogott a botjával, miközben arra várt, hogy a fülke megérkezzen. Speren is hasonlóképpen érzett. Legszívesebben azonnal akcióba lépett volna, de meg kellett várnia, amíg megtudja, hová tart Zoller.

Amikor a liftajtó végre kinyílt, Zoller elindult előre, aztán különös arckifejezéssel megtorpant. Speren egy rövid villanást érzékelt a férfi aurájában, ahogy a férfi egy pillanatig habozva meredt maga elé, majd sarkon fordult és visszalépett; a liftajtó becsukódott. Gondterheltnek tűnt, amikor benyúlt a felöltője zsebébe, és elővett egy apró mobiltelefont. Kinyitotta a készüléket, megnyomott rajta egy gombot, és a füléhez tartotta. Sperennek egészen közel kellett húzódnia, hogy hallja az elsuttogott német szavakat.

– Valaki áthatolt a szobámat védő korláton. Nézzetek utána! Én is úton vagyok. – Összecsukta a telefont, visszatette a zsebébe, és hosszú léptekkel elindult a lépcső felé. Amikor odaért, egy pillanatra megállt, becsukta a szemét, és néhány német szót mormolt. Aurája fényesebbé és jobban kivehetővé vált, ahogy kiterjesztette jelenlétét az asztrális síkra is. Speren közel maradt a bejárathoz, pontosan Zoller háta mögött, ahol reményei szerint a varázsló nem láthatta meg.

Hirtelen kivilágosodott az asztrális tér, és egy szellemszerű, tizenkilencedik századi német ruhába öltözött harcos jelent meg Zoller mellett sisakban, mellvértben, az oldalán mívesen megmunkált vívótőrrel. A varázsló kiadta az utasításokat a halványan izzó szemmel figyelő szellemnek.

– Menj a lakosztályomba, kutasd fel és semmisítsd meg a behatolókat, de a kristályra vigyázz! Indulj!

A szellem meghajolt.

– Ahogy óhajtod – mondta németül, és ügyet sem vetve Speren asztrális alakjára, felsuhant a lépcsőn. A lovag most örült neki, hogy a szellemek ennyire lineáris gondolkodású lények. A Zoller által megidézett otthonszellem biztosan észrevette a közelben lebegő asztrális testet, de mivel a mestere nem írta elő számára, hogy a lakosztályán kívüli behatolókat is támadja meg, egyszerűen figyelmen kívül hagyta Sperent.

Silverblade azonban nem akart veszni hagyni egy ilyen lehetőséget, ezért a szellem nyomába eredt. A megidézett lény el fogja vezetni a céljához. Egy pillanatig gondolkodott rajta, hogy talán Zollerrel kellene maradnia, de az ösztönei azt súgták, hogy a varázsló úgyis utánuk fog jönni hamarosan. Speren sosem jutott volna el eddig, ha nem tudja, mikor érdemes kockázatot vállalnia.

A két asztrális jelenlét pillanatok alatt átsuhant az emeleteken a mágus lakosztályáig. Ahogy Zoller mondta is, a szobát erős mágikus védőburok óvta az asztrális behatolásoktól; nem kétséges, maga Zoller állította fel a védelmet. Mivel gazdája engedélyével és utasítására cselekedett, az otthonszellem olyan könnyedén hatolhatott át rajta, mint egy teljesen közönséges falon, Sperent azonban megállította a csillogó korlát. Tudta, hogy egy korlát elleni támadással azonnal riadóztatja Zollert, de nem volt vesztegetni való ideje. A lovag előhúzta mágikus kardja, ezüst asztrális mását, és minden akaraterejét összegyűjtve lecsapott az energiafalra.

Bár Zoller nagy szakértelemmel állította fel a védelmet, nem kelhetett versenyre Speren mágikus pengéjével, amely úgy hatolt át a korláton, mintha az csak papírból lenne. A következő pillanatban a lovag már az akadály túloldalán, a lakosztályban volt, a falon hasított rés pedig elkezdett összezáródni, akár egy gyorsan gyógyuló seb.

A lakosztály nappalijában négy behatoló tartózkodott: három fizikai lény – egy humán, egy ork és egy troll –, valamint egy aranyszárnyú sólyom formát öltött szellem. A humán éppen egy rózsaszín, szív alakúra csiszolt kristályt süllyesztett bele egy fekete táskába. Silverblade-et majdnem megvakította a kő aurájának asztrális ragyogása, mielőtt eltűnt volna a táska belsejében. Biztosan tudta, ez az a tárgy, amit keres. A troll vállán átvetve egy eszméletlen, gyűrött ruhát viselő, ősz hajú és szakállú férfi lógott. Dr. Goronaj.

Árnyvadászok, gondolta Speren. A cél előtt hiúsították meg a tervét. Miközben a szóba jöhető lehetőségeket vette sorra, Zoller otthonszelleme fizikai formát öltött, és a szobában megjelent a páncélba öltözött, borotvaéles kardot lóbáló germán harcos.

– Állj, betolakodók! – kiáltotta. – Adjátok meg magatokat, különben végetek!